Kék túra - Dorog vá. - Piliscsaba vá.

A városon gyorsan átvágtunk, egy darabig az út jobb oldalán a már régen megszűnt bányavasút töltése mentén haladtunk. Egy kis patak hídján átkelve aztán végleg elbúcsúztunk Dorogtól, majd egy réten átvágva egy erdőszéli földúton folytattuk az utunkat.

Erről a földútról nyílt bal felé a kéktúra ösvénye egy fás, bozótos részen keresztül. A csapás enyhén emelkedett, de jól járható volt annak ellenére, hogy a bokrok ágai két oldalról sokszor szinte teljesen benőtték az ösvényt. Később egy homokos földútba torkollott a nyom, ezen a földúton érkeztünk ki a Dorogot elkerülő 117-es főútra.

Az út túlsó oldalán Kesztölc házai fölött feltűntek a Kétágú-hegy sziklás ikercsúcsai. Kereszteznünk kellett a főutat, majd kicsit balra térve bementünk a túlsó oldalon kezdődő aszfaltúton a faluba. Kesztölc utcáin elég könnyen megtaláltuk a jelzéseket, sűrűn felfestve valóban kényelmesen átvezettek bennünket a falun. A a falut átszelő patak hídja után a kék sáv jelzés befordult egy balra, a dombok közé tartó aszfaltútra, a sarki kocsmánál pedig megálltunk néhány perces pihenőt tartani.,

Továbbindulva az aszfaltút széles ívben megkerült egy domboldalt, majd a kék sáv jelzés balra hirtelen lefordult az útról egy ösvényre. Néhány lépés után földútra jutottunk, de ezen is csak néhány métert kellett megtennünk bal felé, mert a kék sáv jelzés most hirtelen jobbra fordult egy gyalogútra. Itt bizony nem árt figyelni, mert mi az utolsó jobb fordulót nem vettük észre és messze begyalogoltunk a földúton a hétvégi házak kertjei közé.

A gyalogúton tovább haladva balra egy tanya található, a ház kutyái már messziről acsarkodtak. Szerencsére meg voltak kötve. Keresztezve egy keskeny aszfaltutat egy földúton kapaszkodunk tovább egyre meredekebben a Kétágú-hegy oldalában. Kiérve a ligetes erdőből a hegy tövében húzódó rétre jutottunk, itt elágazott az utunk, mi a jelzésen a hegy oldalában jobb felé térünk, az itt kezdődő zöld sáv jelzés befutott a Kétágú-hegy púpjai közé. Érdemes megállni itt és körülpillantani, mert innen nagyon szép kilátás nyílik nem csak Kesztölcre, hanem az egész Dorogi medencére! Távolabb a Gete és a Hegyes-kő is látható.

Ezután a földúton haladó kék sáv jelzés végigoldalazik a Kétágú-hegy sziklás teteje alatt. Jobb felé végig szép panoráma tárul a szemünk elé, kicsit előre tekintve még Piliscsévet is megpillanthatjuk. A hegyek alatt húzódó hosszú mezőről hirtelen erdőbe értünk és az út változó meredekséggel először emelkedett, aztán leszaladt a hegyoldalból a Klastrompusztára tartó aszfaltútra.

Az útnak ez a szakasza meglehetősen unalmas, az aszfaltcsík kis ívekben jobbra-balra kanyarog, aztán az bal oldalon feltűnnek a klastrompusztai hétvégi házak telkei. Jobb oldalon kis tisztásokon erdei pihenők vannak kialakítva. Az egyiken mi is megpihentünk, mellettünk autóval jött piknikező családok és sátorozó fiatalok űzték el sikerrel az erdei csendet.

Az út végén, a kolostorromoknál lévő "T" alakú útelágazás jobb oldalán, egy oszlopon található a kéktúrás pecsét a szokásos dobozkában. Fémbélyegző, de nagyon szép lenyomatot ad. A jobbra futó földútra térve hamarosan elhagytuk a falut. Itt egy frissen bekerített részhez értünk, a kéktúra útja a kerítésen belül futott tovább, szerencsére a kerítés bal oldalán már kitaposott ösvény húzódott, később pedig visszatérhettünk a jelzett útra. Kiérve az erdőből az út lejtőbe fordult, erdőirtások fahalmai között ereszkedtünk le a hegyről. A hegyoldalt horhosok barázdálták, a mi utunk is egy ilyen szakadék jobb oldalán vezetett lefelé.

A most következő útszakasz mindkettőnk véleménye szerint eddigi kéktúrázásunk mélypontja volt. Előtte le kell szögezni, hogy Gábor most először, a hőségre való tekintettel rövidnadrágban jött. Rajtam a szokásos "kifogyott" farmerem és a turista bakancsom volt.

Egy ponton a gyalogút szépen leereszkedett a mellettünk futó horhos mélyére. Először örültünk a hűvös, árnyékos helynek, de legnagyobb bánatunkra a kis árok alja teljesen be volt csalánnal nőve! Belementünk, én előremenve két lábbal tapostam félre a dudvát, de Gábor szenvedő arcát nézve inkább visszafordultunk. Próbáltuk felbecsülni az árok hosszát, én a térkép alapján kb. 300 méterre becsültem. Ilyen hosszú csalánerdőnek rövidnadrágban nekivágni több mint meggondolatlanság!

Visszafordultunk, próbáltunk a mezőn keresztül másik utat választani, de ezzel csak azt tudtuk elérni, hogy a mindenfelé növő szúrós bogáncsok beleragadtak mindenünkbe, még a cipőkbe is bejutottak és rátapadtak a zoknijainkra. A mező túlsó oldalán újabb horhost és átjárhatatlan bozótost találtunk. A térképet böngészve úgy láttuk, vissza kellett volna térnünk egészen Klastrompusztáig, hogy másik utat választva eljuthassunk Piliscsévre, de ehhez már nem fűlött a fogunk!

Nem volt mit tenni, ha nem akartunk több órát veszteni a kerülővel, át kellett jutnunk a csalánoson. Ekkor jött a világmegváltó ötlet (tőlem származott!), nadrágot cserélek egy szem fiammal és példát mutatok neki tűrőképességemmel! A ruhacserék után ismét nekivágtunk. Hát mit mondjak: nem volt egy leányálom, de csak átverekedtük magunkat rajta!

Piliscséven aztán egy hosszabb pihenőt tartottunk egy kocsma külső asztalainál. Újra nadrágot cseréltünk és kigyomláltunk vagy egy marékra való bogáncsot a cipőinkből és zoknijainkból. Nagyon magunk alatt voltunk, de egy-egy jéghideg kóla és sör után kezdtük másképp szemlélni a világot.

A továbbiakról nem tudok sokat mondani. Piliscsévet Piliscsabával egy erdei földút kötötte össze, habár homokos, de eléggé jól járható volt. Csak arra emlékszem, hogy mindketten a hátralévő kilométereket számoltuk. Piliscsabán csak öt perccel késtük le a pesti vonatot. Szerencsére a pénztáros kisasszony első szóra belenyomta a kéktúrás pecséteket az igazoló füzetekbe. Aztán majdnem másfél órát vártunk az állomás árnyas padján ülve a következő vonatra. Várakozás közben megegyeztünk abban, ennél csak jobb jöhet!