Pilis barlangjai és kutatóik

Ariadne-és a Szent Özséb Barlangkutató Egyesület

2012.02.20
2014.10.22
A Pilisszentlélek közelében található területen körülbelül száz évvel ezelőtt kezdődött a hévizes kialakulású barlangok kutatása. Felfedezésük egy régészeti feltárásnak köszönhető, melynek során kiderült az is, hogy közülük többet már az őskorban is használtak az emberek. Aztán sokáig senki sem foglalkozott az üregekkel, a ‘30-as és a ‘70-es években volt ugyan egy-egy hullám, de a rendszerváltásig nem nagyon haladt a feltárás. Aztán 1991-ben megalakult az Ariadne Egyesület, ezzel pedig megváltozott a helyzet.

Ariadne-barlangrendszer

  • Vacska-barlang
  • Rejtekút-barlang
  • Leány-Legény-barlangrendszer

A történelem során a címszereplők közül csak kettő, a Leány- és a Legény-barlang volt ismert, összesen 1,5 km hosszúságban. A 90-es években az akkor még csak formálódó Ariadne Egyesület tárta fel a Leány- majd a Legény-barlang új részeit, ahol előttük nem járt ember. Megtalálták az összekötést, feltárták a Legény Cherubion nevű részét, és ezzel 3 km fölé vitték az ismert részek összes hosszúságát. Később felfedezték a közelben a 200 méteres Rejtekút- és a 13 méteres Vacska-barlangot.

Kisebb szünet után 2004-ben a Szent Özséb Barlangkutató Csoporttal való együttműködésnek köszönhetően feltárult a Leány-barlangban Hiéna-terem illetve 2005-ben a Kiskőháti-terem. Ezzel a barlang hossza elérte a 4 km-t.

2005 őszén tárult fel egy újabb barlang a Legény fölött, amit Ariadne-barlangnak neveztünk el. Ezt a 400 méteres, csodaszép cseppköves barlangot 2006 őszén sikerült összekötni az alatta húzódó Legény-barlanggal, mellesleg annak a régi részeivel.

2007-ben kezdődött a Vacska-barlangban megtalált rendkívüli huzatot követő bontás, egy járhatatlan szálkőhasadék kitágításával. 2008 május-június között intenzív erőfeszítések árán elértük a Rózsát-termet, ahonnét gyakorlatilag 2 km hosszban és 85 m mélységig szabad volt az út a cseppkövek birodalmába.

Augusztusban az új barlangot térkép alapján egy 4 méter hosszú légmentes agyagdugó átásásával összekötöttük a Rejtekút-barlanggal. Októberben átjutottunk a több méteren keresztül járhatatlanul szűk Főnyomó-csövön, amely mögött újabb kilométernyi járat nyílt meg.

2009 januárban az akkori mélyponton, a Lösz-kanyonon sikerült nagy ásás árán átjutni, és meg sem álltunk 132 méter mélységig, a Déva-bánya szifonjáig.

Márciusban folytattuk a Főnyomó-cső óta követett leszálló huzat nyomában való bontást, és bejutottunk a Mérföldkőháti-terembe, ahol 2km új részt, 40 méter hosszú termeket, és 4 méteres cseppköveket találtunk, és attól kezdve sokáig nem bontottunk, csak bejárni kellett a járatokat. Ezek a részek 70 méterrel a bejárat fölé vezettek, így átléptük a 200 méteres szintkülönbség álomhatárát.

2010 januárban visszatértünk a Leány-barlangba, megtaláltuk az Ajándék felé felszálló huzatot, és azt követve szűkületek kitágításával feltártuk a Leányálom-ágat, ahol a sok cseppkőképződmény mellett mély tavat és a végponton dudáló huzatot találtunk.

Nyáron a Rejtekút-barlang egy sok éve otthagyott bontását folytatva könnyedén tárult fel az Expressz-járat, amely a Legény-barlang Patakos-ágának a végpontját 10 méterre megközelítette. Itt a nehézségekkel nem törődve addig erőltettük a bontást (15 ember adogatta a vödröt a szűk járatban, vésőgéppel estünk neki a cementálódott kitöltésnek, szivattyúztuk a hóolvadáskor összegyűlő vizet), amíg végül 2010. 12. 12-én sikerült – nagy szerencsével, egy kis köztes járat megtalálásával – összekötni a Rejtekút- és a Legény-barlangot. Az így keletkezett 11700 méteres rendszert (Leány-Legény-Ariadne-Rejtekút-Vacska) új néven Ariadne-barlangrendszernek neveztük el.


Ezzel a kutatásnak nincs vége, mert hátra van még az Ajándék-barlanggal való összekötés. A Vacska-barlang megfelelő végpontján december végén egy fiatal és vékony kolléga segítségével sikerült átjutni, és feltárni a Farkas-verem nevű hasadékot, ahol a rengeteg kalcitlemez és borsókő fürt már az Ajándék-barlang hangulatát idézi, az újabb végpontban pedig dudálva távozik a huzat, biztos utat mutatván.


További barlangjaink:

  • Ajándék-barlang
  • Indikációs-barlang
  • Ősi-barlang
  • Bivak, Kürtős, Sörös, stb.
  • Szent Özséb-barlang
  • Disznós-árki-barlang

2011. év végi összesítés

A 2011-es évben 102 napot kutattunk a Csévi-szirteken. Összesen több mint 1300 méter új részt fedeztünk fel. Legnagyobb eredményünk a Legény-barlangban található Denevér-ág felfedezése volt, ahol a belyukadás után 1 kilométer szabad járat várt ránk, igazán különleges képződményekkel. Itt sikerült egy újabb átjárót nyitni a Legény-barlangból a Vacska-barlangba. Az Ariadne-barlangrendszer hossza 13100 méterre nőtt, míg a szirteken található barlangok összes hossza elérte a 15 kilométert.

A Csévi-szirtek alatt egyetlen barlangnak sincs turisták számára kiépített része. Az egyesület tagjaival azonban bejárható, igaz a barlangrendszer legnagyobb része rendkívül szűk, így csak kúszva-mászva lehet közlekedni. Az üregek bejáratai le vannak zárva, egyrészt a balesetveszély, másrészt az esetleges károkozások elkerülése miatt.

Aki kedvet kap a barlangászáshoz az alábbi elérhetőségeken jelentkezhet alapfokú barlangjáró, illetve barlangkutató tanfolyamra:

  • Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület
  • info@pilisbarlangkutatas.hu
  • Szent Özséb Barlangkutató Egyesület
  • szentozseb@gmail.com

Kutatásokról bővebben:

http://foldalatt.hu/
Programajánló