Növényzet

A Pilis növényzete

2012.03.01
2012.03.08
A Pilis ma is többségében erdővel borított hegyvidék. A hegység növényzetének majd minden tagja megfigyelhető a Pilis-hegy tömbjén.

A leggyakoribbak az üde erdők: a magasabb tetőkön és az északias kitettségű oldalakon bükkösök és gyertyános-tölgyesek találhatók. A délies oldalakra fényben gazdag tölgyesek jellemzők: a lankás oldalakat cseres-kocsánytalan tölgyesek borítják, a meredekebb részek jellegzetes élőhelye a mészkedvelő tölgyes, míg a legmeredekebb, sziklás déli lejtőkön megjelennek a bokorerdők és a száraz gyepek (sziklagyepek, lejtősztyeppek).


A hegy északi és keleti meredek letörését változatos, sziklás-köves talajú erdők mozaikja fedi (szikla-, törmeléklejtő- és szurdokerdők). A hegyvonulat keleti, alacsonyabb részén hasonló, de kissé kevésbé változatos vegetáció található, ahol már a száraz erdők a leggyakoribbak. Ahol a hárshegyi homokkő felszínre kerül, ott mészkerülő tölgyesek is kialakultak. A kistáj nyugati felén a Pilis mindinkább ellaposodik, egyre alacsonyabbá válik, itt ma már száraz tölgyesek és gyepek (elsősorban lejtősztyeppek és erdős sztyepprétek) uralkodnak. A hegységnek mind az üde erdei, mind a száraz erdei és gyepi flórája gazdag. Legjelentősebb növénye a Kárpát-medencei bennszülött magyarföldi husáng (Ferula sadleriana), amelynek legerősebb hazai populációja a Pilis-tető sziklás gyepjeiben és az erdők szegélyében él. A magashegységi hegyi tarsóka (Thlaspi montanum) egyetlen hazai állománya is a Pilisben található.

Fajszám: több mint 1200; védett fajok száma: 70-80

Forrás: MÉTA program, Bölöni János

http://www.novenyzetiterkep.hu

A magyarföldi husángról

Magyarföldi husáng/Szelényi Gábor
Ez a növény hatalmas tereket, és tőlünk időben távoli, földtörténeti-paleobotanikai-történelmi korokat fog össze. A termetes, sárga ernyősvirágzatú faj csak a Kárpát-medencében él, ennek is csupán néhány pontján; a mai Magyarország területén kívül pedig mindössze két előfordulása ismert. Élőhelye majdnem minden esetben délies kitettségű, sziklagyepekkel, bokorerdőkkel borított hegyvidéki terület.

A jégkorszak hideg időszakait megszakító, valamelyik enyhe éghajlatú korban – interglaciálisban – telepedett meg itt, és a kedvező domborzati adottságoknak köszönhetően a későbbi zord hidegeket is átvészelte, így maradhatott fenn napjainkig. A botanikusok az ilyen növényeket interglaciális reliktum endemizmusnak nevezik: interglaciális, mert a pleisztocén enyhe szakaszából származik; reliktum, mert egy korábbi, mára javarészt elpusztult flóra maradványa; és endemikus, azaz bennszülött a Kárpát-medencében. A magyarföldi husáng a közép-ázsiai és észak-afrikai elterjedésű nemzetség egyetlen európai faja.

A magyarföldi husángot Kitaibel Pál találta meg és írta le először, amikor a XVIII-XIX. század fordulóján tanárával, Winterl Jakab Józseffel, a pesti egyetem osztrák származású botanikaprofesszorával és a magyar növénytan tudományának leghíresebb mecénásával, a cseh gróf Waldstein Ferenc Ádámmal Pilisszántó környékén volt gyűjtőúton.

A hatalmas, sokszor másfél métert is meghaladó méretű, ernyősvirágzatú növény jelenlegi állománya az ismert termőhelyeken alig haladja meg az ötezer példányt. A faj, millió éves élete során még nem volt olyan veszélyben, mint napjainkban. Kérdés, hogy a paleoklimatológiai változásoknak sikeresen ellenálló növény képes-e megbirkózni a „modern”, „civilizációs” hatásokkal.

A sárkányrepülővel és gyalogernyővel felszerelt sportolók nehezen törődnek bele abba, hogy néhány száz ember extrém sportjánál előbbre való egy ilyen (év-százezredeket már sikeresen átvészelt) ritka növény fennmaradása. A sporteszközöket a husáng lakta sziklagyepeken szerelik össze, elstartoláskor a növény fiatal, még nem virágzó töveit tapossák le, a taposással tömörítik, a szemeteléssel eutrofizálják az élőhely talaját. Hiába adományozta az UNESCO a kitüntető Bioszféra Rezervátum címet a területnek, hiába fokozottan védett az élőhely és maga a faj is, a bármi áron repülni akaróknak nem számít tiltó tábla (legfeljebb összetörik), sorompó, kerítés, természetvédelmi bírság.

Zord idők tanúja - a hegyi tarsóka

Hegyi tarsóka/Halász Antal
A pilisborosjenői telepített feketefenyvesek nehezen korhadó, vastag tűlevélavarjában szerény, kis termetű növénykék levélpárnái bújnak meg. A nyélbe keskenyedő tőlevelek közül áprilisban emelkedik ki az apró, fehér, négyszirmú virágokból álló tömött virágzat. A kiránduló talán észre sem veszi a cseppet sem feltűnő növényeket, amelyek jelentőségét csak a szakemberek ismerik: a hegyi tarsóka hazánk egyik legritkább, talán végveszélyben lévő növénye.

Magyarországon egyedül pilisi előfordulása ismert. A botanikusok jégkori maradványnak (glaciális reliktum) tartják, mivel a jégkorszak egy hideg periódusában honosodhatott meg a területen; az enyhülés megérkeztével viszont csak a hűvösebb mikroklímájú helyeken maradt meg. A Solymári-fal északias kitettségű szikláin kialakult zárt dolomit-sziklagyepekben számos más, ritka növényfajjal élt együtt. A szakmát nagy hírű botanikusunk, Jávorka Sándor tájékoztatta a múlt század harmincas éveiben a növény hazai előfordulásáról. Az ő leírása szerint a gyepekben más dolomitlakó növényekkel (korongpár, henye boroszlán, magyar rozsnok stb.) együtt fordult elő.

A trianoni békével erdeinek nagy részét elveszítő Magyarországon komoly fásítási programok indultak be, de az erdősítési törekvés az ötvenes éveket is jellemezte. Ez volt az az időszak, amikor hazai feketefenyveseink döntő részét telepítették. A sziklagyepeknek hírmondója is alig maradt, az ehhez a termőhelyhez kötődő növények is nagyon megritkultak. A hegyi tarsóka termőhelyét is feketefenyővel ültették be, a növény pedig csak azokon a sziklás részeken maradt meg, amelyeken a csemeték nem tudtak megeredni. Ez a mára alig kétszáz példányra zsugorodott állomány már csak kis mérete és elszigetelt helyzete miatt is veszélyeztetett.

A hegyi tarsóka pilisi állományának megmentésére elsősorban az árnyékoló fákat és a tűlevélavart kell eltüntetni a területről. Ezt követheti a sziklagyep rekonstruálása. A feladat elvégzését 2009 őszén kezdték meg.

Janata Károly

DINPI

Programajánló