Vízrajzi tekintetben a Pilis és a Visegrádi-hegység nagyon különbözik egymástól. Az eltérés legfontosabb oka a hegységépítő kőzetek különbségében rejlik: a jól karsztosodó, porózus üledékes kőzetek gyorsan levezetik a csapadékvizet, amely a kőzetrétegen áthaladva a karsztvízbe kerül, ezért a Pilis felszíni vizekben szegény. Forrásai kivétel nélkül a hegylábakon fakadnak, patakok csak a hegységperemeken folynak. Az eleve csapadékosabb klímájú Visegrádi-hegység bonyolult rétegvulkáni felépítése, a lazább tufák és a jó vízzáró lávakőzetek váltakozása miatt jobban megtartja a felszín közelében a vizet. Sugárirányú völgyhálózatában számos patak folyik a befogadó Duna felé, és számos forrás tör felszínre a rétegfejeken.
A
Pilis hegylábi forrásai bővizűek, közülük sokat fogtak be ivóvízellátásra, mint pl. a Trézsi-forrás látja el
Pilisszántón az Orosdy-kastélyt, de a
pilisszentkereszti híres ciszter apátság vízellátását is forrás, a Klastrom-kút biztosította. Hasonlóan bővizű forrás a Visegrádi-hegységben kevés van. A nagyobb hozamúakat itt is befogták: ilyen források táplálták a kékesi (ma
Pilisszentlászló) pálos kolostor halastavát is; ezeket az 1980-as években a község vízellátására is felhasználták. A forrásokat tápláló rétegvizekre a községben sok fúrt kút is települt, ezek általában 30-40 m mélységből hozták fel az ivóvizet.
Kistó/Kézdy Pál
A középkori kolostorok mellett a halastónak fontos szerepe volt, mivel a hal böjtös ételnek számított. Minden
pilisi kolostor mellett megtalálható a halastó nyoma, de legalábbis azok a források, amelyek táplálták. Egyes tavak közülük ma is működnek, mint pl. a kesztölci pálos kolostor romjai mellett lévő. A Dobogókő oldalában fakadó Miklós-forrás vizét a századfordulótól a hegytetőn kiépült üdülőközpont ellátására használták fel. Átlagos percenkénti hozama eléri a hatvan köbmétert, ezzel a Visegrádi-hegység legbővizűbb forrása, de a folyamatosan növekvő vízigényeknek a nyolcvanas évek elejétől már nem tudott megfelelni. A terület többi forrása jóval kisebb hozamú, de többnyire tiszta, szennyezetlen vizet szolgáltat, mint pl. a visegrádi Kaán Károly-forrás, amelyhez a helybeliek rendszeresen járnak, jó íze és garantált tisztasága miatt. Az Apátkúti-völgy többi forrása: a Magda-forrás vagy a Telgárthy-forrás vize sajnos már szennyezett.
Lajos forrás/Kiss Antal
A hegység forrásai közül többet kiépítettek, foglalással láttak el. A forrásfoglalások közül kiemelkedik a szentendrei Sztara-voda-forrás műemléki barokk kerete, amely a híres szerb pátriárka, Arsenije Ĉrnojeviĉ emlékét őrzi; közismert a pomázi Gyopár-forrás vagy a
pilisszentlászlói Kárpát-forrás. A leányfalusi Helyiipari-forrás foglalása az 1960-as években történt, az építmény a „szocialista realista” stílus jegyeit viseli.
Dömör kapu vízesés/Kiss Antal
A sugaras völgyhálózat legtöbb tagjában csak időszakosan folyik víz. A hegység két legfontosabb patakja a Visegrádnál torkolló Apátkúti-patak és a szentendrei torkolatú Bükkös-patak. Kisebb vízfolyások a dömösi Malom-patak a Szőke-forrás völgyében, vagy a két hegységet elválasztó Dera. A patakok sajátos vízi élővilággal rendelkeznek. Bolharákok, vízi rovarok: tegzesek, álkérészek élnek a vízben, nemrég még gyakori volt a védett kövirák is. A gazdag gerinctelen faunára az őket fogyasztó magasabb rendű fajok települtek, különösen a madárvilág volt gazdag: vízirigó és hegyi billegető szinte minden patakon élt. Létszámuk a hetvenes évek végére megfogyatkozott, és a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójára el is tűntek. Ma csak a gyakoribb, víz melletti fajok: a barázdabillegető, az ökörszem és a víz mentén gyakran vadászgató vörösbegyek fordulnak elő. A vízi élővilág gerincesei is megfogyatkoztak, az Apátkúti-patak mellett létesült tavakból kiszabadult pisztrángok kipusztították a halfaunát, pedig itt a fokozottan védett petényi márna mellett gyakori volt a kövi csík és a szivárványos ökle is.
Janata Károly
DINPI
