Civil szervezetek

Dobogókőért Közhasznú Alapítvány

2015.09.16
2015.09.16
A Dobogókőért Közhasznú Alapítvány 1994-ben jött létre magánszemélyek kezdeményezésére. Közhasznú szervezetünk nemes célok megvalósításáért, a terület természeti környezetének védelme, növény és állatvilágának, valamint természeti értékeinek megóvása, a civilizációs károk enyhítése, a terület sokoldalú fejlesztése érdekében jött létre.

Biztosak vagyunk abban, hogy a környezet megóvásával is lehet fejleszteni egy területet. Így lehet Dobogókő ismét egy csodaszép, gondozott, nevéhez méltó, közkedvelt üdülő-, kiránduló- és síközpont.
Kis létszámú önkéntes csapatunk társadalmi munkában végzi feladatát. Fejlesztési céljaink között szerepel, hogy folyamatosan gondoskodjunk rendezvények, különféle programok szervezéséről, amelyek keretein belül megvalósíthatjuk a sétautak karbantartását, az erdők takarítását. Csapatunk nem csak a szabadban tevékenykedik. Olyan rendezvényeket is szervezünk, ahol kulturális és tudományos programok, előadások kerülnek előtérbe. Próbálunk az emberek szemléletére hatni, amelynek során felhívjuk a figyelmet arra, hogy hogyan lehet barátságban élni a természettel, a növény- és állatvilággal.

A Dobogókőért Közhasznú Alapítvány kiemelten fontosnak tartja a szabadidő hasznos eltöltésére való figyelemfelhívást. Ennek keretén belül a téli évszakban a lehetőségekhez képest igyekszünk mindig a legjobb feltételeket biztosítani a síelők számára. Megkezdtük továbbá a sífutó utak kezelését és karbantartását, egy korábbi sífutó versenyhez Alapítványunk kezelte le a 32 km hosszú utat. Célunk továbbá az engedélyezési szakaszban tartó erdei játszótér, kalanderdő és kilátótorony mielőbbi létrehozása.

Elért eredményeink:

  • folyamatosan takarítjuk a környék erdőit, törekedünk a terület tisztán tartására, ápolására
  • Dobogókő népszerűsítése és az érdeklődők jobb tájékoztatása érdekében weblapokat, valamint webkamerát üzemeltetünk
  • felújítottuk a tányéros sífelvonó vonszolóit, oszlopait, görgőit, vonszolókötelét újra cseréltük
  • a sípályákról a köveket és a kiálló sziklákat eltávolítottuk dobkör
  • pályakezelő gépet (ratrakot) vásároltunk
  • kezdeményezői és szervezői vagyunk a Dobogókő turisztikai kínálatát és hírnevét növelő rendezvényeknek (túrák, spirituális kirándulások, dobkör, konferenciák, folópályázatok és fotókiállítások, főzőversenyek…)
  • A Dobogókőre érkezők kirándulók, síelők és zarándokok számára kedvezményes, egész évben használható szálláshelyeket és rendezvénytereket alakítottunk ki, bentlakásos jurtaépítő táborainkkal, melyek bevételeit igyekszünk a lehető legnagyobb mértékben visszaforgatni leírt céljaink eléréséhez.

További céljaink

  • Jelenleg elsődleges célunk a 2014 decemberében történt ónos eső okozta katasztrófa utáni helyreállítás az Alapítvány által kezelt Sícentrum területén és székházunk, a rendezvényeink helyszínéül szolgáló Zsindelyes Vendégház környezetében
  • a Makovecz Imre által tervezett Zsindelyes Vendégház, kibővítése, a Sícentrumhoz kapcsolódóan egy elsősegélyt nyújtó orvosi szoba és pénztár kialakítása, a meglévő mosdó kiegészítése
  • a parkolási helyzet rendezése, az útpadka rendbetétele
  • a szintén Makovecz Imre által Dobogókőre tervezett 27 m magas körpanorámás kilátótorony létrehozásának előkészítése
  • új tanuló sípálya létrehozása, felvonóval ellátva
  • az esti síelés lehetőségének megteremtése
  • egész évben működő ülőszékes felvonó felállítása
  • szánkópálya kialakítása a közelben
  • erdei játszótér és kalanderdő létrehozása
  • tanösvény kialakítása
  • erdei iskolák és kézműves táborok szervezése
  • túrák, szakrális túrák további szervezése valamint a téli és nyári sportolási lehetőségek választékának és színvonalának a fejlesztése
  • alkalmi felfedező túrák és hozzájuk kapcsolódó kulturális programok szervezése a Dobogókőt átszelő zarándokutakon, zarándokszállás létrehozása, illetve működtetése
  • információs központ létrehozása Dobogókőn
  • pályázatok beadása, amelyeknek célja Dobogókő turisztikai vonzerejének növelése, a környék ápoltabbá, szebbé tétele valamint az egészséges életmódot kiszolgáló körülmények és szolgáltatások javítása

Önnek egy forintjába sem kerül, nekünk hatalmas segítség!
Támogassa célkitűzéseinket adója 1%-ának felajánlásával!

Az Sz.J.A. 1% felajánláshoz szükséges adatok:

  • Kedvezményezett neve: Dobogókőért Közhasznú Alapítvány

  • Adószám: 18666777-1-13

http://www.dobogoko.org
Programajánló